Kamatrés vagy kamatmarge
A technikai kamat és a befektetési hozam közötti különbség.
Kárbejelentés
a biztosított hivatalos lépése, amellyel a biztosítási esemény bekövetkezését bejelenti a biztosítónak. A szerződés tartalmazza azt a határidőt, amelyen belül a kárbejelentést meg kell tenni. Elmulasztása a biztosító mentesülését eredményezi, ha a késedelem miatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak. A határidő elmulasztása egyébként nem jogvesztő.
Kárenyhítés
a már bekövetkezett kár, biztosítási esemény károsító hatásait csökkentő magatartás. Ellentétben a kármegelőzéssel ez a kötelezettség szerződési kikötés nélkül is terheli a károsultat.
Kárgyakoriság mutatószám
amely azt jelzi, hogy egy adott időszakban (általában egy év alatt) a biztosított személyek és tárgyak közül hánynál következett bebiztosítási esemény.
Kárhányad
a biztosító díjbevételének és a kifizetett károknak egymáshoz való arányát fejezi ki. általában szerződéstípusonként, ágazatonként mérik.
Kárkori érték
a biztosított vagyontárgy értéke a biztosítási esemény bekövetkezésekor.
Kármegelőzés
olyan magatartás, amely a károk, biztosítási események bekövetkezésének megakadályozására irányul. A kármegelőzési teendők a biztosítottat csak akkor terhelik, ha ezt a szerződésben kikötötték. Pl. a vagyonvédelmi berendezések alkalmazása a betöréskárok megelőzésére.
Kármegosztás
károkozásért való felelősség százalékos megosztása a károkozásban részt vevők között. Ha például "A"-t 70%-ban, "B"-t pedig 30%-ban terheli a felelősség, akkor "A" (illetőleg felelősségbiztosítója) "B" kárának 70%-át, míg a "B" részes "A" kárának 30%-át köteles megtéríteni. A közrehatási százalékok összege természetesen nem haladhatja meg a 100-at.
Káronszerzés tilalma
a károsultat a károkozó olyan helyzetbe köteles hozni, mintha a károkozás meg sem történt volna. A károsult nem gazdagodhat a károkozás kapcsán. Ha egy 70%-os műszaki állapotú gépkocsi totálkára esetén a károsult egy új (100%-os) autó értékét kapná, előnyösebb helyzetek kerülne, mint a károkozás előtt. A káronszerzés tilos. A 30%-os különbözetet a károsultnak kell viselnie.
Kártalanítási számla
a MABISZ által kezelt alap, a garancia alap. Ebből térítik meg a biztosítással nem rendelkező, gépjármű üzembentartók által okozott károkat. A számla fedezi az ismeretlen üzembentartó által okozott, személyi sérüléses károkat is.
Kedvezményezett
az életbiztosítási összeg felvételére jogosult, a szerződésben megnevezett személy. Ez lehet maga a biztosított is, vagy bármely személy, illetőleg a kötvény bemutatója is. Ha nincs megnevezett kedvezményezett, akkor a biztosított örököse lesz a jogosult. A kedvezményezett személye a szerződés tartama alatt, írásban bármikor módosítható.
Kedvezményezett-jelölés
az életbiztosítási szerződés megkötésének egyik leglényegesebb mozzanata a kedvezményezett megnevezése. A szerződő nevezi meg; ha a szerződő és a biztosított személye nem azonos, a szerződéskötéshez, így a a kedvezményezett kijelöléséhez is, szükséges a biztosított hozzájárulása. A szerződő a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával az eredetileg kijelölt kedvezményezett helyett más kedvezményezettet is kijelölhet.
Készpénzdíjas biztosítás egyszeri díjas, időszakos biztosítás
a szerződő a szerződéskötéskor megfizeti az egész - általában rövid - tartamra szóló díjat. Ilyen például a BBP-biztosítás vagy a tanuló biztosítás.
Kettős biztosítás
ugyanazon vagyontárgyra vagy személyre kötött, egyidejűleg fennálló, azonos kockázatokra vonatkozó két szerződés. Vagyonbiztosítás esetében a második szerződés általában túlbiztosítást okoz, és így semmissé válik.
Kettős biztosítás
ugyanazon vagyontárgyra vagy személyre kötött, egyidejűleg fennálló, azonos kockázatokra vonatkozó két szerződés. Vagyonbiztosítás esetében a második szerződés általában túlbiztosítást okoz, és így semmissé válik.
Kezesi biztosítás
biztosítási szerződés, amelyet a hitelfelvevő köt arra az esetre, ha fizetőképtelenség esetén nem tudna teljesíteni (törleszteni) a hitelezőnek.
Kiegészítő biztosítás
az alapbiztosításhoz kötött, további kockázatokra vonatkozó biztosítási szerződés. Ha az alapbiztosítás megszűnik, megszűnik a kiegészítő biztosítás is.
Kísérletbiztosítás
alacsonyabb biztosítási összegre szóló, tömeges életbiztosítás, amelynél a kockázat elbírálásához nincs szükség orvosi vizsgálatra.
Kizárás
a biztosítási esemény meghatározásának módszere. Egyes kockázatokat a szerződés kizár a biztosítási fedezetből, így bekövetkezésük esetén a biztosító nem fizet, mivel a kizárt esemény - nem biztosítási esemény. Pl. a casco biztosítás térít a gépkocsi töréskára esetén, de kizárja a térítést, ha a törés versenyen, vagy arra felkészülés során következett be. A verseny közben bekövetkezett törés nem biztosítási esemény.
Kockázat
a kárt okozó véletlen események bekövetkezésének jelentősége. A kockázatot káreseménynek is nevezzük.
Kockázat-elbírálás
elemzési, értékelési folyamat, amelynek során a biztosító arról dönthet, hogy az ajánlatban rögzített kockázatot elvállalja-e, illetőleg milyen biztosítási díjért vállalja.
Kockázati díj
a biztosítási díj azon része, amely az átvállalt kockázatból származó károk fedezetéül szolgál. Ebből a díjrészből fizetik a biztosítottaknak járó szolgáltatásokat, s ebből képzik a függő károk tartalékait is. Nettó díjnak is nevezik, mert nem tartalmazza a vállalkozói díj részt.
Kockázati életbiztosítás
meghatározott tartamra kötött életbiztosítási szerződés, amelynek alapján a biztosító csak akkor teljesít kifizetést, ha a biztosított - a tartam alatt - meghal.
Kockázatkezelés
döntési és cselekvési folyamat, amelynek során a személyek vagy gazdálkodók felmérik és minősítik saját kockázataikat, illetőleg védelmi eszközöket rendelnek mellé.
Kockázatkiegyenlítődés
mivel a kockázatok térben és időben elszórtan jelennek meg, ezek hosszú távon és megfelelő területen ki is egyenlítődnek.
Kogencia
feltétlen érvényesülést kívánó szabály, amelytől nem lehet eltérni. A biztosítási szerződés vonatkozásában azt jelenti, hogy a felek a szerződésben a Ptk. biztosításra vonatkozó szabályaitól - még egyező akarattal sem - térhetnek el. Pontosabban: az eltérésre csak akkor van lehetőség, ha az egyértelműen a szerződő vagy a biztosított érdekeit szolgálja.
Kompozit biztosító
olyan biztosító, amely mind a life ág, mind a non-life ág művelésére jogosult. A biztosítási törvény 1996. január 1-jei hatálybalépése után hazánkban kompozit biztosító nem alapítható. A hatálybalépés előtt már kompozit engedéllyel rendelkező biztosítók azonban mindkét ágat tovább művelhetik.
Koremelés
a kockázat-elbírálási megoldás az életbiztosításoknál, amikor a biztosító - az orvosi vizsgálat alapján - a biztosított tényleges koránál magasabb életkor figyelembevételével állapítja meg a díjat.
Korlátozott cselekvőképtelenség
a cselekvőképesség törvényi vagy bírói korlátozása. A korlátozottan cselekvőképes személy csak a mindennapi élet szokásos egyszerű ügyleteit kötheti meg törvényes képviselője nélkül. Korlátozottan cselekvőképes a kiskorú személy 12 és 18 éves kora közötti időszakban; illetőleg az is, akinek cselekvőképességét - életkortól függetlenül - ítélet korlátozza.
Kötelező biztosítás
a biztosítási szerződés megkötése mindig önkéntes. Bizonyos esetekben azonban a törvény a biztosítási szerződés megkötését kötelezővé teheti: legismertebb formája a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás, de biztosításkötési kötelezettségük van pl. a magánnyomozóknak, állatorvosoknak, ügyvédeknek, utazási irodáknak is
Kötelező gépjármű felelősségbiztosítás
Magyarországon gépjármű - és segédmotoros kerékpár - csak akkor vehet részt a forgalomban, ha üzembentartója érvényes felelősségbiztosítással rendelkezik. A biztosítás bármelyik - ilyen üzletággal foglalkozó - biztosítónál megköthető. A szerződés megkötését a hatóságok - közülük a rendőrség - is ellenőrzi. Ha az üzembentartó a díjat nem fizeti meg, az esedékességtől számított 30. napon a szerződés automatikusan megszűnik. Az üzembentartó által okozott károkat a Kártalanítási Számla terhére ilyenkor is megfizeti a MABISZ, de a kifizetett kártérítési összeget a károkozótól visszaköveteli.
Kötvény
az ajánlat elfogadását, és a szerződés létrejöttét igazoló okirat. (A szerződés megkötését igazoló vény.) Nem minősül értékpapírnak, elvesztés vagy megsemmisülés esetén másolattal pótolható. Csak egyetlen esetben "viselkedik" az értékpapírokhoz hasonlóan: ha az életbiztosítás kedvezményezettje a kötvény bemutatója.
Kötvénykölcsön
az életbiztosítási szerződések alapján a biztosító által a visszavásárlási összeg erejéig nyújtott kölcsön.
Közlési kötelezettség
a biztosított, a szerződéskötéskor, a kockázatvállalás szempontjából lényeges, valamennyi körülményt köteles közölni a biztosítóval. Ezt a biztosító általában kérdőívekkel, adatlapokkal segíti. Ha a biztosított ennek a kötelezettségének nem tesz eleget, vagy valótlan tényeket közöl, a biztosító mentesülésre hivatkozhat.
Közös kár
a hajózásban használatos fogalom. Olyan kár, amely a kapitány utasítására a hajónak vagy a rakománynak közös veszélytől való megmentése, illetőleg a kár enyhítése érdekében keletkezett. Ezeket a károkat az érintettek közösen, arányosan viselik.
Közraktárjegy
a fogyasztási javak tárolásához kapcsolódó, hitelezési tevékenységet segítő értékpapír. A tulajdonos közraktárban helyezi el áruját, amelyről közraktárjegyet állítanak ki. Ez két részből áll: az árujegyből, amely a rendelkezési jogot testesíti meg, és a zálogjegyből, amely a felvett hitel árufedezetét igazolja. A két értékpapír egymástól függetlenül is forgalomképes, de a közraktár az árut csak a két értékpapír együttes bemutatása esetén adja ki.
Közvetlen perlés
felelősségbiztosítás esetén a biztosító közvetlenül a károsultnak teljesít. Ha azonban perre kerül sor, a károsultnak a károkozó ellen pert kell indítania. Egyetlen kivétel: a gépjárművek üzembentartóinak felelősségbiztosításából származó követelése esetén a biztosító közvetlenül is perelhető.